Múltunk

HEKE történelme 1991 – ig

 Megyénk egyike volt azoknak, ahol mihelyt az EKE az EMKE kebeléből kivált,azonnal lelkes követőkre talált a csatlakozás gondolata. Háromszék akkori elöljárósága, neves főispánjával, hatolykai Potsa Józseffel az élen megalakították az EKE megyei osztályát. Tették ezt egy olyan időszakban, amelyről túlzás lenne azt állítani, hogy a természetjárásnak, a hont megismerő mozgalomnak bármiféle szervezett formája, hagyománya lett volna ezen a vidéken. 

1892. április 3-án volt az alakuló közgyűlés. Az elnök Potsa olyan tehetséges munkatársakra talált, mint a háromszéki iskolahálózat történetét megíró Berecz Gyula, az alelnöknek választott Greguss János, az Erdővidéki Bányaegylet Rt. tehetséges bányamérnök-igazgatója. Az osztály két városi albizottsággal és négy járásival indult. Határkövet jelent történetében, amikor a távozó titkár helyébe Gödri Ferenc, a város jeles polgármestere lép, aki maga is tollforgató ember volt. Megkezdik a hont ismertető túrák sorát Kovásznára, Erdővidékre, az Almási barlanghoz és a 
kevésbé ismert Bodzák vidékére. A korabeli lapokban ismertetőket közölnek. 

1896-ban Budapesten került sor az Országos Turista Kongresszusra, amelyen az osztály testületileg részt vett. Ott részünkről Benedek János tartott előadást. 1902. július 20-án pedig Sepsiszentgyörgy adott otthont egy jelentős eseménynek: itt tartották meg az egy évtizedes fennállását ünneplő EKE közgyűlését. Ez alkalommal – munkásságának elismeréséül – Potsa Józsefet az EKE tiszteletbeli tagjává választják. 

Osztályunk történetének egyik jelentősebb mozzanata az ún. Székely Mentő Akció megszervezése volt. Célja a tömeges kivándorlás valamiféleképpeni megakadályozása, a vidék természeti kincseinek számbavétele, a háziipar, a fürdőhelyek, a hitelügy és különösképpen a közművelődés fellendítése volt. Ezt a munkát volt hivatott elvégezni – és végezte is – az osztály “Székely Társaság” nevű szakosztálya. A Sepsiszentgyörgyön megrendezett országos kiállításon az EKEosztály ragyogóan szerepelt és EKE-kitüntetésben részesült. Pénzzel segítették az EKE Erdély-kalauzának és a Hankó-könyveknek a megjelenését. Ezeknek az eszményeknek a szellemében folyt az EKE-osztály századfordulói tevékenysége. 

1908. január 17-én meghalt Potsa József, s ezzel lezárul az egyesület életének eredményekben igen gazdag első szakasza. A kolozsvári központi választmány mintaosztálynak minősítette a miénket, mint a közművelődési rendezvények szervezőjét, az idegenforgalom irányítóját s mint olyant, amely tanulmányi kirándulásokat rendezett a Székely Mikó Kollégium diákjainak. Potsa elnökben az EKE tekintélyes alapító tagját vesztette el, akinek azt is köszönhette, hogy a város közönsége és a megye törvényhatósága is 200200 koronával EKE-alapító volt. 

Az új elnök Elekes Béla főispán lett, akinek sikerült egészen a világháborúig felszínen tartani az EKE-munkát. 2000 koronával a kasszában új választmányt alakítanak. A lelkes munkatársak között ott van Malik József, a Székely Nemzet felelős szerkesztője, és Gyárfás Győző királyi főmérnök, publicista, aki ettől a pillanattól élete végéig az Erdély című EKE-folyóirat állandó munkatársaként, a vidék és a Székelyföld értékeinek 
bemutatója lett. Jelzéskészítő csapatokat szerveznek, megyei kalauz kiadását határozzák el. 1908. május 10-én megalakítják az EKE kovásznai fiókját, élére az ismert nevű Roediger Lajos kerül. Gödri Ferenc titkár 1913-ban bekövetkezett halála és az első világháború hosszabb időre véget vet a háromszéki EKE tevékenységének. 

Az interbellum – furcsa módon – nem hozott jobb eredményeket. így csupán 1934 márciusában alakítják újra az osztályt. A második világháborúig tartó rövid szakaszban dr. Fogolyán Kristóf kerül az EKE élére. A köztekintélynek örvendő neves orvost olyan személyiségek segítik a választmányban, mint az alelnök Csutak Vilmos Mikó-kollégiumi tanár és múzeumi szakember. A választmánynak tagja még a hites könyvvizsgáló Kovács Jenő, a ma is élő fotóművész Dobai Ernő, a közgazdász Czikó Árpád, dr.Kovásznai Gábor és Szász Jenő. Ekkor kerül sor több jeles rendezvényre, amelyeken nem kisebb hírnévnek örvendő személyiségek tartanak vetítettképes előadásokat, mint dr. Balogh Ernő és dr. Tulogdi János. Kerékpáros szakosztály alakul, felépítik a málnásfürdői EKE-villát, menedékházat terveznek a Szent Anna-tóhoz, Transilvania-fürdőre, védkunyhót Katrosába, Ojtozba, a kovásznai Tiszabikken, a Rétyi Nyírben, a Bodoki-havason, a Görgőn és Sepsiszentgyörgy mellett. Turistajelzéseket készítettek a Szent Anna-tóhoz és a Bodoki-havas felé. 

Ezeknek a gyümölcsöző és tervekben gazdag éveknek vet véget 1943-ban a már javában dúló világháború. A választmány legjobb tagjai már a fronton vannak. Ezzel zárul a háromszéki EKE történetének háború előtti szakasza. 

A második világháború után egy pár lelkes turista kezdeményezésére elindult a természetjárás újjászervezése. A szervezési munkákban élen jártak Imecs László – az egyesület későbbi elnöke Gocz József, Csutak István, Kiss Ernő, Szász Pál, Apor Mária és még sokan mások, mint alapító tagok. A szervezés korlátozott volta és irányítottsága folytán szűk szervezési lehetőségek miatt, 1947-ben csakis az akkori Országos Szakszervezeti Tanács (C.G.M.) keretén belül engedélyezték a turistaszervezet működését, Népi Turista Egyesület név alatt. 

Az így megalakult turistaszervezet számos jól sikerült tömegkirándulást szervezett ismertebb kirándulóhelyekre: a Szent Anna-tóhoz, a Gyilkos-tóhoz, a Békás-szorosba, a Nagykőhavasra, a Fogarasi-havasokba, a Bucsecsre, az Egyeskőhöz stb. A nyári és téli csoportos kirándulásokon kívül az egyesületet foglalkoztatta egy menedékház építése is Sepsiszentgyörgy közelében a Bodoki-havas tetejére. Pozsonyi Gyula építészmérnök és Mattis T. János elgondolásai szerint elkészült a menedékház műszaki dokumentációja. Az egyesület kérésére az OSzT. elvileg elfogadta a kérést és kiküldte a helyszínre Lehmann Károlyt és Thiess J.-t, akiknek jelenlétében a Bodoki-havas tetején megfelelő helyen kijelöltük a menedékház építkezési helyét. A menedékház építésének céljaira kiutaltak 400000 lejt, amit utólag átutaltak az 1951-re tervezett “Világifjúsági Téli Sportjátékok” céljaira, ugrósánc és más létesítmények építésére, azzal az ígérettel, hogy később újra kiutalják a menedékházra szánt fenti összeget, erre azonban nem került sor. 

A következő évtizedben az immár rajoni székhelyen működő O.SP. (Organizaţia Sportului Popular) természetjáró szakosztályában húzódtak meg a túrázás szervezői. Előnyomtatott falragaszaik hetente jelentek meg a városban s az érdeklődők szerdáig jelentkezhettek – patriarkális kisvárosi módon-a főtéri borbélyüzletben. Az 1954 óta EKE-pénztáros Dobai Ernőn kívül Gocz József, Ferencz László, Rácz Lajos és dr. Bibó Samu voltak a legaktívabbak. 1958 őszén bukaresti küldött érkezett, bejelentette, hogy megalakult a Romániai Turisták Egyesülete (Asociaţia Turiştilor din Románia) és megalakították a Sepsirajoni tagozatot. Feltételezzük, hogy az ONT kiépülőben lévén – s benne vetélytársat sejtve – a szervezet beígért pecsétje sohasem érkezett meg. 

Dr. Balogh Ernő, az EKE volt elnöke elfogadta meghívásunkat, és – csaknem hihetetlen – a Textilművek 250 helyes mozitermében a nagy érdeklődés kielégítésére három alkalommal megismételte a Barlangjaink csodavilága című vetítettképes előadását (a falragaszokon a csupán pünkösdi királyságot megért RTE helyi tagozata szerepelt szervezőként). 

A hatvanas évektől kezdve a természetjárás központjai egyes iskolákba tevődnek át. A volt pionírház szakköre főleg útjelzések készítésére vállalkozott, jóval az országos kezdeményezés előtt. 1970-ben a Hegyi ösvényeken című kiadványban fényképes és térképes beszámolót adnak közre. Barót központtal fellendül a barlangászat; országos rendezvényeken számolnak be a feltárásokról, felmérésekről. A megyei művelődési bizottság támogatásával három útikalauz is megjelent (Bálványosfürdő, illetve a Rétyi Nyír környékéről, valamint Erdővidékről), nem számítva a helyi sajtóban hetente megjelenő túra-rovatokat. 

Különleges színfoltja az EKE nélküli évek természetjáró életének a Fejér Ákos kezdeményezte kerékpáros túrák évtizede. Országjáró útjaikat követően Münchenig, illetve Rodostóig utaztak. 1968-tól műemlékmentő célzattal indult meg az Ika vári sátortáborok sora, melyre augusztus első tíz napjában számos megyéből gyűltek össze tanulók, egyetemisták, felnőttek. 1970-ben az éppen Kovásznán tartózkodó egykori EKE-alelnök és Gyopár TE-vezető dr. Tulogdy Jánossal sikerült találkozót “összehozni”. Az utolsóra 1975-ben a növekvő nyomás miatt az Ifjúmunkás sajtólevelezőinek álcázva a résztvevőket – éppen Gyergyószárhegyen került sor. Párhuzamosan e mozgalomnak a megyénkből való “emigrálásával”, a megyeszékhelyen fokozatosan kiépült a Nemere természetjáró kör tevékenysége. Hegyi céltúrák (hiedelem-gyűjtés, kősziklák mondavilága) és ismeretterjesztő előadások – neves meghívottakkal – szolgálták a természetjárás ügyét. 

Az EKE új fiókjának ideiglenes választmánya 1991 március 1-én alakult. A szerveződés kezdeti szakaszát éljük. Nem túlzó tervekkel, de hívek akarunk maradni az EKE nemes hagyományaihoz s legalább olyan tevékenységet kifejteni, amilyent az elődeink mutattak fel. 

Az új EKE szellemét a Háromszék napilapban eddig megjelent Nemere mellékletekben már eddig is igyekeztünk fenntartani és ápolni. 

Összeállította 
Kisgyörgy Zoltán és Kónya Adám